Hogyan lesz barátod a probléma?

Hónapok, netán évek telnek el az életünkből úgy, hogy görgetjük magunk előtt ugyanazt a megoldatlan probléma halmazt. Néha felszínre hozza valami, kesergünk egyik-másik miatt kicsit, aztán változatlanul megy minden tovább a maga útján.

Félelem és szeretet alkímiája

A kényelmetlen érzéseket elfojtjuk, besöpörjük a szőnyeg alá. Elrejtjük magunk elől, remélve, hogy egyszer majd valami folytán végleg eltűnnek. Mert annyira szeretnénk már nem érezni a keserűséget, a fojtogató gombócot a torkunkban, az elképzelt félelmeket. Már szinte gyűlöljük a szomorúságot ami ilyenkor újra és újra a hatalmába kerít, szorongásban tart, és megfoszt minden örömteli érzéstől.

Megfoszt attól, hogy észrevegyük azt, ami a jelen pillanatban gyönyörű.

Megfoszt attól, hogy átéljük és megérezzük az élet csodáját a maga valóságában.

Megfoszt attól, hogy megláthassuk azt, ami Valójában Van, amit épp megélünk.

Megfoszt attól, hogy részesei lehessünk a saját életünk élményeinek.

A figyelmünk szinte teljes egészében a problémákon van. Talán folyamatosan keressük a hibást, talán a megoldást. Bármelyik is igaz, ez csak agyalás. Ilyenkor az elménk börtönében fel-alá járkálva pörgetjük a gondolatokat és megoldási formulákat, melyeket össze tudunk rakni az agyunkban lévő puzzle darabokból. A kirakóból végül mindig hiányzik a legfontosabb rész, ezért térnek vissza időről-időre a problémák.

Ezt a hiányzó részt a saját börtönünk falain belül sosem fogjuk meglátni, mert a valódi megoldás az elme korlátain kívül van.

Új tudásra, új nézőpontokra, új formulákra van szükségünk ahhoz, hogy a korábbi megoldási sablonjainkat átírva, felülmúlva tudjunk választani valami egészen más megoldást.

Ezért, ha nem tudsz kijönni a problémáidból, először gyere ki az elméd börtönéből.

Ismerd meg azt a részedet, akiről eddig nem vettél tudomást, ő viszont csendesen figyelt téged.

Figyelte ahogy egyre jobban húz lefele a gondolataid okozta kilátástalanság, és várta, hogy felismerd, hogy az elméd uralta börtön rácsain kívül ott vár rád Ő, és általa mindenre választ találsz.

Fogadd el ezt a részedet a legjobb barátodnak! Kérdezd meg tőle, hogy hol találod meg a megoldást, … és kezdd el keresni a saját válaszaidat!

Kezdj el kutatni, tanulni, új ismereteket szerezni, feldolgozni !

Kezdj el változni !

Kezdj el másként működni !

Kezdj el szívből működni !

Kezdj el ÖnMagadért működni !

Na, de ki vagy TE ?

Kezdd el megismerni ÖnMagad, és az életed nyílegyenes pályára áll.

Legyél az, aki valójában vagy és megérted, hogy amit megoldhatatlan problémának láttál nem más, mint a saját fejlődésed érdekében vállalt megoldásra váró feladat.

Tedd meg magadnak ezt a szívességet !

Szeresd, becsüld, és tiszteld azt a csodálatos szellemi létezőt aki most éppen ebben a fizikai testben Te Magad Vagy !

Ha mégsem tudod hogyan indulj el, ha jól jönne egy kis útba igazítás ITT elérsz.

Várlak szeretettel a Medi-Hol Boldogságműhelyben egy szívmelengető beszélgetésre, ami után fellélegezhetsz.

Némedy-Nyul Cecília

Életgyógyász-Párkapcsolati coach-Spirituális Tudatosság tréner

Lenni, vagy élni Te választasz !

Leélhetsz örömtelenül akár egy egész életet is, mert a túléléshez nincs szükséged jólétre, harmóniára, békességre, boldogságra, anyagi jólétre. Elég, ha a fizikai szükségletek minimális szintjén végig tengődöd az életedet, miközben sajnálod magad a saját szerencsétlenségedért. Ez is lehet egy élet, amit valószínűleg egy tanult minta alapján élsz.
Én már régen nem hiszek a szerencsében, nem hiszek a körülményekben, a tanult mintákban.
Már nem hiszek a megváltoztathatatlan sorsszerűségben, a korlátozott lehetőségekben.


Hiszek viszont abban, hogy nem terveztünk magunk számára boldogtalan életet. Megoldandó feladatokkal jöttünk, és szabad akaratunkkal mindig választhatunk új megoldást.
Ezért abban is hiszek, hogy minden rossz élethelyzet, fájó érzés helyett is választhatok valami mást.
A kérdés csak az, hogy elég őszinte és elég bátor vagyok-e ezt beismerni.
Amint áthelyezem a gondolkodásom fókuszát arra, hogy milyen az az élet amit örömmel élnék, megjelenik egy boldogabb életérzés energiája a belső teremben.
Ezt az érzést kell fenntartanom ahhoz, hogy idővel beinduljanak a pozitív változások az életemben.
Vedd észre te is, hogy mikor vagy túlélő üzemmódban csak azért, mert ezt a szokásrendszert hoztad magaddal a gyermekkorodból. Az örömben élt boldog élet ugyanúgy megtanulható.
Legyél rá tudatos, tudd, hogy mindig választhatsz mást, és éld meg az életed napos oldalát!
A boldog és örömteli élet nem kiváltság, nem luxuscikk, csak hinned kell abban, hogy neked is jár!

Várlak szeretettel az előadásomon, hogy elmondjam milyen akadályokat gördítesz a saját örömöd útjába.

Az esemény leírását itt olvashatod el:https://www.facebook.com/events/2357448607851390/

Regisztrálni itt tudsz: www.medihol.hu/kapcsolat/

Némedy-Nyul Cecília
www.medihol.hu

Mit tehetsz a szeretetért?

Rendszeresen olvasom spirituális úton járó és másoknak segítséget nyújtani szándékozó tanítók tollából, hogy legyen bármilyen probléma, a szeretet mindent megold. Ami önmagában teljesen igaz, mégis rejt valami megfejthetetlen misztikumot, ami miatt sokaknak haszna vehetetlen ez a kijelentés.

A kedvenc mondatom ez: „ Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mit tenne ebben a helyzetben a szeretet!”

Nem tudom, hogy az a fuldokló, aki nyakig bele van süllyedve a bajába, kétségbeesetten keresi a kiutat a saját mocsarából és fogalma sincs róla, hogy merre induljon el, az ő számára ez mit jelenthet? Mit tud ezzel kezdeni? Mit tud kezdeni az, akinek a szeretet szó sosem volt más, csak üres és felszínes elkendőzése a semminek, és akinek életében még sosem volt köze a valódi SZERETEThez?

a boldogság bennünk van

Continue reading “Mit tehetsz a szeretetért?”

Hogyan találd meg örömöd örökös forrását?

Emlékszel még arra amikor egészen kicsi gyermekként úgy kacagtál , hogy nem bírtad abbahagyni?

Ugye milyen jó érzés lenne ezt felnőttként újra és újra átélni?!

Amikor az öröm szétfeszíti a mellkasodat és kitör belőled a vég nélküli nevetés?

Nem ez lenne mindennek az értelme?

Nem ezért érdemes élni?

Hát nem ez a legcsodálatosabb dolog az életben?

Választanád-e minden percben az örömöt, ha nálad lenne Aladdin csodalámpája?

Tudod, hogy ez neked egyedül, egy dzsin nélkül is mehet?

Megtanítanád-e ezt a varázslatot gyermekednek?

Kíváncsi lennél rá, hol van elrejtve benned az örömöd forrása?

Kisgyermekként még mindannyian szabadon, félelmek nélkül vagyunk képesek megélni a bennünk lévő felhőtlen örömöt. Az idő múlásával az örömteli pillanatok egyre ritkábbá válnak, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is emlékszünk rá minek tudnánk örülni. Végül, van az a pont, mikor már észre sem vesszük, hogy boldogtalanul, a saját nyomorúságunkba belefásulva élünk és luxuscikként tekintünk az örömteli életre. Álarcokat veszünk fel, szerepeket játszunk, a külvilágban keressük a mulandó, pillanatnyi jó érzéseket, miközben legbelül haldoklunk.

Most képzeld el, hogy újra elkezded felfedezni életed minden területén a saját örömöd benned szunnyadó forrását, és ezt a vég nélkül áradó kellemes érzést, forrásból folyóvá duzzasztva, korlátlanul megoszthatod másokkal is.

Ez az érzés, az a kacagó gyermek, most is ott lakik benned, csak elrejtetted önmagad és a világ elől.

Hogy miért, – hogyan, – és hová, azt az előadásban elmondom neked. Segítek megtalálni ezt az édes, szívmelengető érzést önmagadban, és most már bármikor újra és újra átélheted.

Ha rátalálsz, többé soha senki és semmi nem tudja elvenni tőled!

Hogyan találd meg örömöd örökös forrását?– címmel tartok előadást szeptember 7-én szombaton este 6 órakor, Sárváron a Medi-Hol Boldogságműhelyben. (Árpád utca 17. fszt.1., 11-es kapucsengő)

Gyere, hallgasd meg, és hangolódj rá velem együtt a saját örömöd forrására!

Az előadás maximum 1,5 órás. Belépő nincs, de a részvételhez regisztráció szükséges! /Üzenetbe kérlek írd be, hogy “előadás”/

ITT TUDSZ REGISZTRÁLNI!!!

Várlak sok szeretettel, új nézőponttal és értékes információkkal.

Némedy-Nyul Cecília

Életgyógyász -Párkapcsolati coach-Spirituális Tudatosság tréner

 

Nem árulok “zsákbamacskát”!

Lélekmasszázsra bejelentkező ügyfeleimet az első alkalom előtt tájékoztatom arról, hogy ez a módszer – ahogy az összes többi sem, – nem varázsszer. Az évek óta felgyülemlett és elfojtott problémákat nem oldhatom meg én, egyetlen másfél órás alkalommal. Sőt, egyáltalán nem én fogom megoldani.

A lélekmasszázs arra jó, hogy a problémák okozta feszültséget, energia blokkokat feloldja. És még az sem biztos, hogy elsőre bármi olyat tapasztal amit lényeges változásként élne meg. Nem csak a kezelésnek és a kezelőnek kell koncentráltnak lenni, hanem a kliensnek is képesnek kell lennie teljesen átadni magát az élménynek. Az esetek nagy részében ha ez sikerül is, az “újdonság varázsa” elvonja a figyelmét, ill. éberségben tartja, így nem tud megfelelő módon együttműködni. Természetesen minél több alkalommal vesz részt a kezelésen, annál kevésbé az érdekli, hogy mi történik vele, így a relaxált állapot is egyre inkább megvalósul.

Continue reading “Nem árulok “zsákbamacskát”!”

Ha eleged van abból ami van…

Ha úgy érzed itt az ideje életedben a változásnak, hogy megtudd végre mi dolgod van a világban,
mert eleged van abból, hogy nem érzed magad sem érzelmileg, sem anyagilag biztonságban…
mert a megoldatlan belső feszültséged már testi fájdalmat, betegséget produkál…
mert fogalmad sincs milyen is a saját  életedet élni mások kiszolgálása helyett…
mert évek óta egyedül élsz és elveszettnek érzed magad a magányban…
mert úgy érzed nem bírod már a környezeted elvárásai miatt rád nehezedő nyomást..
mert lassan már azt is elhiszed, hogy az álmaid amik rólad szólnak csak vakmerő ábrándok…

AKKOR AMIRŐL ITT ÍROK AZ MOST NEKED SZÓL:

börtönben
Continue reading “Ha eleged van abból ami van…”

Tudd és vállald fel azt amit akarsz, és minden úgy lesz…💝

A legnagyobb öröm és elismerés egy segítő, vagy coach számára az, ha a kliense egy ilyen reggeli üzenettel lepi meg:

“Szia Cili! Azt hiszem elkezdett valami megváltozni. A közeljövőben két workshopra is menni fogok. Pár hónapja még elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha én Pestre megyek egyedül a saját “érdekemben” a saját örömömre! A férjem is megérezte, hogy ez fontos nekem és elkezdett támogatni ebben. A vállalkozásomat is elindítottam. Nehezen szántam rá magam, de megtettem az első lépést! Otthon is sokkal kiegyensúlyozottabban élünk, de nem lazítok, figyelek magamra és a családtagjaimra is.”

🤔 A fiatal hölgy aki anyuka és feleség is egy olyan problémával keresett meg, ami szinte minden családban bekövetkezik, csak idő kérdése.

változás

Continue reading “Tudd és vállald fel azt amit akarsz, és minden úgy lesz…💝”

Boldogság mint életcél, vagy fordítva…

A boldogság mindaddig ide-oda szálldosó pillangóként lesz része az életünknek amíg elhisszük, hogy bármilyen külső körülmény megvalósulásától leszünk boldogok. Ez az az állapot amikor azt mondogatjuk magunknak, hogy majd akkor leszek boldog, ha …. ( diploma, pénz, lelki társ, egészség, a gyerekem boldog lesz, utazás, ház, autó, stb.). Ezek a saját orrunk előtt húzogatott mézesmadzagok, amikért aztán elkeseredett küzdelmet folytatunk, sokszor önmagunk lelki békéje, vagy testi egészsége, ill. mindkettő árán.
Az út amit így bejárunk egy életen át, végül is folyamatos függőségről és boldogtalanságról szól. Ez nem ész nélküli, hanem szív nélküli rohanás az eszünk (egónk) által kitalált vágyak után. Amikor eljön az ideje annak, hogy ezt felismerjük, akkor végre “áldott állapotba” kerülünk a SAJÁT életünkkel.

a boldogság bennünk van
a boldogságot ne kívül keresd, benned van

Legyünk érte hálásak, hogy megkaptuk a “kozmikus oltást” !
Esélyt adhatunk önmagunk valódi belső szándékának megismerésére, és most már azt képviselhetjük teljes felelősséget vállalva akik valójában vagyunk.
Ha elkezdjük megismerni és szeretni Azt aki valójában vagyunk, a boldogság szivárvány színű pillangója rátelepszik a vállunkra és egész életünkön át velünk is marad. Mert a bennünk lévő szeretet és alázat a saját életünk iránt segíti kibontakoztatni azokat a rejtett képességeinket, melyek csak arra várnak, hogy általunk megnyilvánulhassanak a világ számára.
Ha rátalálunk arra az útra amelyikre kizárólag a szívünk képes elvezetni, akkor egyszerre nyitunk ablakot a saját belső világunk feltárására, és a külvilágban megjelenő lehetőségek meglátására. Csakis a bennünk lakó lélek tudja a valódi boldogságunkhoz vezető utat.
Amikor rálépünk erre az általa kijelölt útra, megjelenik majd minden segítség a külvilágban is. Megérezzük a folyamatos örömben élés lehetőségét, és már azt is tudjuk, hogy bármi ami ezen az úton nehézségként felmerül, kizárólag azért jön elénk, hogy tanulhassunk, fejlődhessünk és még többé váljunk általa.
A gondolkodásunk ilyen módon történő megváltoztatása segít abban, hogy a nehézségeket is a saját boldogságunk szolgálatába állítsuk. Ha elfogadjuk és hisszük, hogy minden értünk van, akkor nem fogják a pillanatnyi rossz érzések és félelmek sem irányítani, sem akadályozni az életünket. Kiszállhatunk az érzelmi libikókából. Ez a boldogság valódi útja.
Hogy ez így nehéz? Vagy csak ismeretlen…, mert ezen az úton már egyedül kell járnunk.
Csak a belső iránytűnkre hagyatkozhatunk, elengedve a támaszkodást a környezet elvárásaira.
Valóban, ahogy a mondás is szól: “Minden kezdet nehéz.” Aki itt nem hátrál meg, annak egyre könnyebb lesz, és a kitartás jutalma egy probléma mentes, nem álboldogságtól függő, kiteljesedett élet.
Ez az az élet, amiben küzdelem nélkül jelenik meg minden (a pénz és ami pénzért megvehető), ami a fizikai jóléthez kell addig, amíg itt vagyunk.
Ilyen életet élhetnek a most felnövő gyermekek, ha nem kapnak értelmetlen félelmeket generáló, a saját belső késztetéseiket gátló korlátokat. Ahhoz, hogy erre az életre felkészítsük őket, nem elég csak az értelmi képességeik fejlesztésére helyezni a hangsúlyt. A négy szintű nevelés az alapja annak, hogy navigálni tudja majd felnőttként a saját életét a saját boldogsága felé.
Nevelni, tanítani szükséges fizikai, érzelmi, mentális és spirituális szinten.
A valódi nevelés alapja a példamutatás, így a munka és a felelősség vállalása önmagunkkal kezdődik. 😉
Sok sikert kívánok!

Kezdd el szeretni önmagad, hogy megtaníthasd rá a gyermekedet!

MERT SZERETNI ÉR! Önmagadat is!

…és ha egyedül nem megy, itt megtalálsz! 🙂 Bejelentkezés és időpont egyeztetés:

www.medihol.hu/kapcsolat/, vagy info@medihol.hu

Némedy-Nyul Cecília

Annak érdekében, hogy írásaim első kézből eljussanak hozzád, kérlek iratkozz fel a Hírlevelemre, és egy párkapcsolatot támogató e-könyvet küldök neked ajándékba.

hírlevél feliratkozás

Neveld boldog és szabad felnőtté gyermeked!

Te már felnőttél?

Akkor van választásod, szabad akaratod. Ha nem engeded, senki sem irányíthatja az életedet. Ha mégis, az a te döntésed, a te felelősséged. Viselned és elszenvedned kell majd a következményeket. Ha tudod ki vagy te és a saját utadat járod, akkor a döntéseid a javadat szolgálják, boldog ember vagy. Tudod, hogy mi a dolgod, az élettel szembeni kötelességed, így boldogságra neveled a gyermekedet is.

Azonban elég csak néhány olyan korlátot begyűjtened életed során,

neveld boldog felnőtté gyermekedet
Bontsd ki a szárnyait gyermekednek, tanítsd meg repülni!

Continue reading “Neveld boldog és szabad felnőtté gyermeked!”

Önszeretet vagy önzés… ?

Milyen most az életed?

Kisgyermekként, vagy kamaszként pontosan erről álmodoztál?

Napról-napra haladsz előre és megvalósulni látszik minden amit csak elképzelsz? Vagy keményen küzdesz ?

Túlélésről és erőn felüli akarásról, végül reménytelenségről, kiégésről és feladásról szólnak a mindennapjaid?

Feszültséggel, szeretet hiánnyal és megoldatlan problémákkal terhelt a párkapcsolatod?

Egyedül vagy és ezt tragikus magányosságként éled meg?

Vagy már tudod, hogy VALAMI MÁST SZERETNÉL…,

Continue reading “Önszeretet vagy önzés… ?”