Életünk első számú mozgató rugója a párkapcsolat, ezért legfontosabb feladatunk, hogy ezen az életterületen megteremtsük a harmóniát. Az itt megjelenő konfliktus helyzetek motiválnak minket legjobban a megoldások keresésére, a hatékony eszközök alkalmazására és a változtatásra. Ezáltal sokkal könnyebben teszünk rendet az egyéb kapcsolatainkban is.

Részben azért, mert ha párunkkal már megtaláltuk azt a vezérfonalat ami mentén kiegyensúlyozottan tudjuk működtetni a kapcsolatunkat, akkor hasonló elveket alkalmazhatunk az egyéb kapcsolatainkban is. Másrészt egy jól működő párkapcsolatban a felek egymást támogatják, építő kritikával, pozitív visszajelzésekkel is. Így önmagunkat kontrollálva könnyebben tudunk mások irányába is megfelelő döntéseket hozni, és szeretetteljesen kommunikálni.

Felnőttként elsősorban az érzelmi alapú kapcsolatokban, így a szülőkkel való kapcsolatunkban is kialakulnak problémák, ellentétek.

A felnőtté válásunk során megszületik a saját személyiségünk, ez már a kamaszkor idején elkezdődik. Ezért okoz a legtöbb szülőnek és gyermeknek sok nehézséget ez a korszak. Ekkor kezdjük el képviselni a saját elképzeléseinket, vágyainkat. Már nem vagyunk teljes mértékben irányíthatók, és ez a szülők számára nehezen kezelhető helyzetet okoz. Ők, a saját elképzeléseiket és nézőpontjaikat tartanák a számunkra legmegfelelőbbnek és legbiztonságosabbnak. Az életük során megélt tapasztalatok alapján tudnak irányt mutatni számunkra, a bennük megszülető megoldások szerint. Ez azonban nem az amit mi szeretnénk megélni. Mert bármennyire is ők neveltek és tanítottak, a mi tapasztalataink más gondolatokat és más érzelmeket idéznek elő. Amelyek alapján bizonyos helyzetekben teljesen másként döntenénk és cselekednénk, mint ahogy azt ők tennék. A kamaszkori ellentéteket általában megszelidíti az a tény, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a szüleink gondoskodásának.  Ezért aztán úgy érezzük, hogy az elvárásaikhoz kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.  Az önálló elképzelések letörésének változatos módjait alkalmazhatják a szülők, amik aztán a fejlődő személyiségben különféle traumatikus elakadásokat, blokkokat idéznek elő. Amennyiben ezek a nevelési módszerek rendszeresen letörik a gyermek más irányú törekvéseit, megtörténhet, hogy teljesen önállótlan, egész életében mások döntéseitől, véleményétől függő személyiséggé válik. Vagyis sohasem fog igazán felnőni.

Ők lesznek a későbbi párkapcsolatukban is azok, akik elsősorban a szüleiknek szeretnének megfelelni – sokszor még azok halála után is, – és az ő elvárásaiknak alárendelni a párjukat is. Ez, természetesen egy idő után felőrli a párkapcsolatot.

Amennyiben mégsem válik ilyen súlyossá a helyzet és a felnőtt gyermek egyre inkább a saját útját járja és a saját elképzeléseit, céljait képviseli a szülőkkel szemben is, akkor alakulhatnak ki a súlyosabb konfliktus helyzetek. Ezek aztán maradhatnak megoldatlanok akár hosszú évtizedekig.

Mindenki kitart a saját elképzelései mellett, elhatárolódva attól, hogy figyelembe vegye és mérlegelje a másik tettei mögött meghúzódó szándékot és okot, esélyt sem adva ezzel a megértésnek és a megbocsájtásnak.

Ráadásul mindeközben mindenki szereti a másikat.

Ez nem vicc. A szívük mélyén, mélységes szeretetet éreznek egymás iránt. Mert olyan nem létezik, hogy egy anya és egy apa felnevelik a gyermeküket és aztán egyszer csak – legyen bármilyen ok – nem szeretik őt. És olyan sincs, hogy egy gyermek akit szeretettel, gondoskodással neveltek a szülei a képességeikhez mérten legjobb tudásuk szerint, egyszer csak nem szereti a szüleit. A szeretet nem múlik el, legyen bármilyen ésszel kreált ellentét szülő és gyerek közt.

Mégis hogyan lehet akkor ezt megoldani?

A tanítások szerint egy gyermek a szüleinek az összessége és mindig egy kicsit több. Ez azt jelenti, hogy fogantatásunkkor nem csak a szüleinktől kapott “örökség” kódolódik a sejtjeinkbe. Az, hogy mi magunk milyen adottságokkal születünk meg, sok minden egyéb magunkkal hozott feltételtől is függ. A lélek amikor leszületik már korábbi tapasztalatokkal rendelkezik, ami a tudatalattinkban van elraktározva. Ez az amitől kicsit többek leszünk mint a szüleink. Ezért látjuk másként a dolgokat már fiatal felnőttként, ezért vannak más típusú törekvéseink, vágyaink.

Ezért vagyunk képesek arra is, hogy megértéssel legyünk szüleink döntései és viselkedése iránt, és elfogadjuk őket olyannak amilyenek. Anélkül, hogy dühösek, vagy haragtartók lennénk velük szemben, és leginkább anélkül, hogy őket hibáztatnánk az életünk kellemetlen oldaláért. Mivel lélekben mások vagyunk mint ők ketten együtt, ezért másként is képesek vagyunk gondolkodni az életünkről. Ez pedig annyit jelent, hogy felelősséget vállalunk önmagunkért, az életünkért és a döntéseinkért, amiknek a következményeit is vállaljuk. Így semmi okunk nem lesz arra, hogy bárkire is haragudjunk, legkevésbé a szüleinkre.

Amikor megértjük azt, hogy ők mindig a pillanatnyi tudásuk szerinti legjobb döntést hozták meg, akkor azt is meglátjuk, hogy ők ezt szeretetből tették. Így tudtak minket szeretni. Valószínűleg azért, mert nem tanulhatták meg a szüleiktől, hogyan kell másként. Számukra a szeretet azt jelentette, hogy a saját megoldásaikat igyekeztek rákényszeríteni valamilyen módon a gyermekükre azért, mert így látták őt biztonságban. Nem ismertek más megoldást. Valószínűleg őket is így nevelték. Ami még valószínűbb, hogy nekik is nagyon sok minden hiányzott az életükből, a gyermek korukból. Leginkább a valódi szeretetteljes érzések a szüleik irányából, a feltétel nélküli elfogadás, a támogatás az egyéniségük kibontakozásában, az érzés, hogy úgy jók ahogyan vannak és mindig elég jók lesznek.

Akkor, amikor haragot, netán mély gyűlöletet érzünk szüleink iránt, nekünk is pontosan ezek az érzések hiányoznak. A gyűlölet pedig nem a szeretet ellentéte, hanem az egyik megnyilvánulási formája. A szeretet ellentéte a félelem. A félelem, ami azokat a gondolatokat idézi elő amikkel a másik embert, jelen esetben a szüleinket vádoljuk azért, ahogy bántak velünk. Így aztán amikor valamilyen kellemetlen érzés, vagy vádló gondolat megfogalmazódik bennünk irántuk, mindig tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mitől félünk valójában. Az esetek nagy többségében az lesz a végső válasz, hogy attól félünk, hogy nem szeretnek minket a szüleink. Mert minden harcot a szeretetért vívunk. Amire azonban nagyon kevesen jövünk rá az az, hogy pontosan a gyermekkori megéléseink miatt elhittük, hogy nem vagyunk szerethetők. Így, magunk is ugyanúgy bánunk magunkkal, mint ahogy azt a szüleink tették mikor gyermekek voltunk. Még mindig hagyjuk, hogy emberek megalázzanak, kihasználjanak, lekicsinylően bánjanak velünk, uralkodjanak rajtunk, mert ezt érezzük szeretetnek. Ebben nevelkedtünk, ez lett a szeretet nyelvünk. Ezek az úgynevezett vakfoltjaink, amik eltakarják előlünk a saját hiányosságainkat. Azt, hogy valójában azt kapjuk amit be tudunk fogadni. Mert nem ismerünk mást. Ezért egyetlen egy megoldás létezik, hogy tudatosan figyeljük önmagunkat, mikor engedjük meg, hogy mások átgázoljanak rajtunk. Ezeket a mintákat aztán sikeresen átírhatjuk, ha képesek leszünk megvédeni önmagunkat, és meghúzni a saját határainkat. Jogunkban áll eldönteni, hogy mi az amitől már nem érezzük jól magunkat. El kell jutnunk önmagunk szeretetének arra a szintjére ahol már nem az számít majd, hogy mások hogyan érzik magukat attól, hogy elutasítjuk és kizárjuk őket az életünkből, ha nem tisztelnek minket eléggé. Valamint meg kell tanulnunk ezt a szeretet nyelvén kommunikálni a másik ember felé. Ehhez az elején nagy önfegyelem és bátorság is kell, mégis megéri elkezdeni és felvállalni azt, hogy mi vagyunk önmagunk számára a legfontosabbak. Mi vagyunk a felelősök saját életünkért és boldogságunkért. 

Amikor eljutunk erre a szintre, hogy eléggé szeretjük önmagunkat ahhoz, hogy ne függjünk mások elvárásaitól a szeretetükért cserében, akkor már arra sem lesz szükségünk, hogy a szüleinket vádoljuk azért, hogy nem szerettek minket úgy, ahogy az nekünk jó lett volna.

Mert pontosan ezért történt minden. Ezért választottuk őket szülőnek, hogy megtanítsák nekünk hogyan kell szeretnünk önmagunkat, hogy ne legyünk érzelmileg kiszolgáltatva senkinek.

Vagyis levonva a következtetést és a tanulságot elmondhatjuk, hogy megtanultuk a leckét mert remek tanítóink voltak. Ők, a szüleink, akik sikerrel teljesítették a vállalt feladatukat, és amiért teljes szívünkből hálásak lehetünk nekik.

Így születik meg bennünk a hála érzése az életünk rossznak megélt eseményei iránt.

Aki eljut az élete során a megértésnek és a megbocsájtásnak erre a szintjére, az sosem lesz már érzelem függő egyetlen kapcsolatában sem. Így tud majd boldog, kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolatokat teremteni akár párkapcsolatban, vagy más emberi kapcsolataiban.

Így tudja érzelmi terhektől mentesen, mások szabad döntéseit is tiszteletben tartva, birtoklási és ragaszkodási vágytól megszabadulva, alárendelődés nélkül önmaga életét élni. 

Ez a szabad élet és a boldogság alapvető feltétele, valamint az energiák ezen az életterületen ilyen módon tudnak harmóniába kerülni.

A harag és a negatív érzések fenntartása rendkívül sok energiát rabol, súlyosabb esetben megbetegít.

Ha neked is vannak vakfoltjaid amik eltakarják előled a saját valóságodat, írd meg nekem és segítek a tisztánlátásban.

Szeretettel várlak a Medi-Hol Boldogságműhelyben.

Egy rövid probléma leírással ITT tudsz elérni és időpontot kérni.

MERT SZERETNI ÉR! Önmagadat is ! 🙂

Annak érdekében, hogy írásaim első kézből eljussanak hozzád, kérlek iratkozz fel a Hírlevelemre, és egy párkapcsolatot támogató e-könyvet küldök neked ajándékba.