Számtalan párkapcsolat jut a szakadék szélére azért, mert a nők korábban felébrednek. Felébrednek egy több évezredes álomból, amit a társadalom azért rakott rájuk, mert férfi uralmat akart megvalósítani és fenntartani. Az “erősebb nem” képviselői a történelem során egyszer csak úgy gondolták, hogy belekapaszkodhatnak abba az álságos koncepcióba, miszerint a nő az eredendő bűn okozója. Ezért a nőnek bűnhődnie kell, és szolgálni a férfit.
A férfiak jelentős hányada teremtő erejének nagy részét arra használta – és használja még ma is -, hogy a nőt leigázza. Ez az uralkodó attitűd egy a kollektív tudattalanból származó kisebbségi érzésből fakad, miszerint s férfi nem képes elfogadni azt a tényt, hogy bármit is alkot és hoz létre ebben a világban, sosem lesz képes arra, hogy létrehozzon egy új életet. Nem erre teremtették. Az ő számára ez csak egy szerencse játék. A nő az aki tudatosan vagy tudattalanul eldönti azt, hogy mi lesz a játék vége. Születik-e egy új élet, alkalmas-e a férfi arra, hogy ez így legyen, vagy vár egy következőre. A valódi ítélkezés joga a férfi igazi alkotó képességéről, – ami az ő éltető privilégiuma – a nő kezében van. Választja -e társteremtőjéül a férfit, vagy nem. Ebben az egyetlen egy dologban a férfi sosem lehet a helyzet magaslatán, mindig is alárendeltként kell megélnie az új élet teremtésének lehetőségét. Csak asszisztál.
A legfőbb döntnök azonban a gyermek, aki választ. Választ magának szülőket ahhoz az életfeladathoz, amelyet be szeretne teljesíteni ebben a földi létben. Az ő választását itt a 3 D-ben már senki sem befolyásolhatja, mert ez egy korábban létrejött közös szerződés szerint történik. A férfi pedig a legjobb esetben sem tehet mást, mint örül annak, hogy része lehetett egy új élet megalkotásának. A továbbiakhoz már szinte semmi köze nincs.
Ezért, hát kompenzál. A fizikai létezés során bizonyít. Megteremti a tárgyi feltételeit a közös életnek. Munkával, pénzzel, jó esetben érzelmi támogatással, fizikai jelenléttel segíti az új élet növekedését. Miközben tudja, hogy nem ő hozta létre és soha nem is lenne rá képes.
A nő, aki amellett, hogy megszüli, táplálja és gondozza az új életet, szolgálja a családot, a közös otthon és együvé tartozás illúzióját, igyekszik valódi nőként jelen lenni a párkapcsolatban is. Napról napra élteti és teremti maga körül az élet, a család létezésének energiáit. Szeret, remél, gondoz, ápol, segít, védelmez, megért, átéli a fájdalmakat, bekötözi a sebeket, kiszolgálja az igényeket. Mindehhez végtelen türelemmel és energiával rendelkezik és úgy érzi neki semmi sem sok, semmi sem elég drága ahhoz, hogy ne csinálja.
Aztán egyszer csak eljön az idő. Eljön az a pont, amikor mégis. Amikor elég. Amikor már megérzi azt a belső késztetést ami mindig is ott motoszkált benne, csak elnyomta. Elfojtotta azért, mert fontosabb volt mindenki más. Most viszont fáj. Mindennél jobban fáj, hogy azt sem tudja ki ő valójában. Ki az a nő akinek ő megszületett, akinek van saját dolga is ebben a földi világban. Ő is fontos. Neki is vannak saját örömei, saját vágyai, saját belső forrásai amik mint a gejzír, a felszínre akarnak törni. Érzi, hogy nem élhet tovább úgy, hogy ezeket figyelmen kívül hagyja. Érzi, hogy változtatnia és változnia kell.
Na de hogyan? És miként, hogy a család ezt ne érezze? A család, ami az eddigi életének legfontosabb eleme és nem is szeretné, ha ez másként lenne. Valami azonban hajtja. Van egy belső hang, egy érzés, egy érdekes belső késztetés ami arra ösztönzi, hogy van valami más. Valami, ami csak az övé. Ami csak róla szól. Amit nem tud megosztani senkivel, mert az már nem lenne ugyanaz. Ezt csak neki adták. Valahol, valamikor, amiről még fogalma sincs, de tudja hogy ez senki másé csak az övé. Egy út, egy élmény, egy hely, egy bármi amit neki kell bejárni, megvalósítani, megélni és tovább adni. Neki kell megalkotni.
Ez pedig nem más mint Önmaga. A saját élete, a saját létének értelme, a saját belső útja, a saját küldetése. Amit magával hozott, amit magában rejtegetett, amire készült, amit mostanáig várt, amit egy egész életen át titokban remélt, hogy egyszer majd megmutathatja és átadhatja és tovább éltetheti valaki másban, valamilyen szebb és jobb jövőben. Ahol majd kapcsolódhat azzal a forrással amiből ez a késztetés fakad. Egyszer eljön ez az idő.
Mert elérkezik minden döntés ideje amit fel kell vállalnunk. Miközben anyák vagyunk, feleségek vagyunk, munkatársak vagyunk, barátok és szomszédok vagyunk, mégis leginkább a szívünk legmélyéből fakadóan ÖNMAGunk vagyunk.
És ez rossz hír. Rossz hír azoknak, akik megszokták már azt, hogy a kiszolgálóik vagyunk. A rabszolgáik, a jó gyerekeik, a megmentőik és még ki tudja mi? És most elég. Vége van, mert mostantól ÖNMAGunk akarunk lenni, és tűzön, vízen át azok is vagyunk.
A férfi pedig néz. Néz, tágra nyílt szemekkel, értetlen, bárgyú tekintettel és fél. Fél attól, hogy most mi lesz. Mi történik, ha a nő már nem szolgál ugyanúgy. Mi lesz most az élettel, a megszokásokkal, a rutinokkal? Mi lesz az egész közös életről szóló elképzelésével? Hogy lehet így tovább élni? Hogy lehet így tovább folytatni? Nem akarja. Nem szeretné észrevenni, felismerni és leginkább nem elismerni, hogy igenis van egy NŐ. Ebben a családban van valaki aki nem az akinek gondolta. Aki nem azért jött a világra, hogy az ő kényelmét, elvárásait, elképzeléseit kiszolgálja, megvalósítsa, aki azért él, hogy a család jól érezhesse magát. Van egy NŐ, aki megtalálta és szereti önmagát. Aki látja, hogy a világ nem csak arról szól amit eddig megélt belőle, hanem ezer meg egy lehetősége van, ami még az ő egyéni életét is sokkal színesebbé és élet telibbé teheti. A NŐ, aki most ébredt fel Csipkerózsika álmából és kitárult előtte az egész világ, sőt a világmindenség. Látja, hogy bármit elérhet, bármit megteremthet, bármit megélhet. Él és használja a lehetőségeit. Felismeri és elismeri, hogy az élet mindent megadhat számára csak hangolódnia kell. Bármit megkaphat és elérhet, ha a saját belső hangja, a szíve vezeti. És elindul egy úton, ahonnan már nincs visszaút.
Már nem lehet megállítani, nem lehet lebeszélni, eltántorítani. Mert érzi, hogy ez az egyetlen út, az egyetlen valódi pálya amin haladni érdemes. Követni a szív parancsait, a lélek hangját.
Talán megérted, ha megtapasztalod ezt.
A férfinak nincs más dolga, mint engedni. Elfogadni és megengedni beteljesedni ezt a belső vágyat, a késztetést az önmegvalósításra.
A férfi szerencsés, ha ilyen nő a társa. Ez azt jelenti, hogy méltó arra, hogy ő is megélje ezt az átalakulást és hasonlóan megvalósítsa önmagát. Mert egy ilyen nőben valódi TÁRSRA talált.
Hiszen ez a dolgunk. Ezért születtünk, ezt kell megvalósítanunk itt a Földön. Halogathatjuk, de legközelebb újra megkapjuk feladatként az önmegvalósítást.
Kedves Férfiak!
Engedjétek, hogy úgy legyen minden, ahogy lennie kell! Erre a megengedésre csak egy valódi FÉRFI képes! A gyermeki önzéssel uralkodni és birtokolni vágyó Fiúk és Pasik nem.
Mert ez a valódi SZERETET!
A fejlődésnek ellenszere nincs, azonban lehetőséged mindig van arra, hogy kövesd és haladd meg, teremtsd túl te is jelenlegi önmagad!
A NŐ-nek szüksége van Rád!
Arra, aki valójában TE vagy. Az igazi, teremtő, alkotó, saját ügyéért bármit felvállaló, önfeláldozó, védelmező társra. A valódi FÉRFI energiákra, a felelősség vállalásra.
A NŐ aki felébredett, már nem megalkuvó.
Tedd meg azt ami a TE dolgod, hogy méltó legyél hozzá!
Ha úgy érzed, hogy elfejlődik mellőled a társad, tedd meg Te is az első lépéseket ! Ismerd meg a benned rejlő FÉRFIT és legyél királya a választott NŐnek, akinek leghőbb vágya, hogy a Te királynőd legyen!
Ha egyedül nem találod az utadat, bármikor szívesen segítek neked!
Várlak szeretettel egy személyes konzultáción, egy könnyebb és szebb jövő érdekében.
MERT SZERETNI ÉR! Önmagadat is !
Annak érdekében, hogy írásaim első kézből eljussanak hozzád, kérlek iratkozz fel a Hírlevelemre, és egy párkapcsolatot támogató e-könyvet küldök neked ajándékba.