ThetaHealing Alap Tanfolyam Dénes Margittal

A tartalomból:
A 3 napos Alap DNS tanfolyamon elsajátíthatsz mindent, ami a ThetaHealing® technikával kapcsolatos alapismeret.

Képessé válsz alkalmazni saját magadon és másokon.

Mire számíthatsz pontosan:
A tanfolyamon megismerkedünk a ThetaHealing® elméleti történetével, elméleti hátterével, majd a gyakorlatával is, alkalmazzuk és gyakoroljuk rögtön mindazt egymáson és magunkon, ami egy konzultációhoz szükséges.

Megtanuljuk a theta-állapot tudatos elérésének útvonalát, számos gyakorlaton keresztül elsajátítjuk a ThetaHealing technika alapjait.

Megtanulunk és gyakorolunk “ásni”, ami a ThetaHealing technika egyik legfontosabb eszköze, és máris felderítünk, beazonosítunk és lecserélünk tudattalatti gondolatokat, melyek már nem segítik az életünket.

A képzés végére sokkal inkább képesek leszünk tudatosan irányítani a mindennapjainkat, illetve észrevenni, hogy milyen automatizmusaink vannak, és hatékonyan változtatni rajtuk, ha akarunk.

Ösztöndíj: Mindenki kaphat ösztöndíjat, aki kér és leírja, hogy miért szeretné, valamint mennyi ösztöndíjat szeretne. Az ösztöndíj lényege, hogy lehetővé tegye azok számára is a technika elsajátítását, akik szeretnék, de valamilyen oknál nem tudják a teljes összeget kifizetni. Minden kérelem egyedileg kerül elbírálásra. Kérj bátran!

A tanfolyam központilag meghatározott díja 400$+szervezési díj, amelyre 25000 Ft előleg befizetésével lehet jelentkezni.

Előjelentkezési kedvezménnyel jelentkezhetsz minden képzésemre! A részleteket itt találod: http://www.anyalelek.hu/elojelentkezes-a-thetahealing-tanfolyamokra/

Ismétlőknek: 25000 Ft

Jelentkezés: ITT

Jelentkezési határidő: 2019. október 28.

Access Bars képzés – Majoros Melindával

Egynapos nemzetközi oklevelet adó gyakorlati és elméleti tanfolyam.

~~~
Mit szeretek a legjobban a Bars képzésekben?

Két dolgot emelnék ki:
➡️ Amikor látom a résztvevők arcán és érzem a térben, hogy megváltozott az életük. Elengedtek akár évezredes terheket és korlátokat, amikkel eddig szabotálták önmagukat. Érezni a megkönnyebbülést, a felszabadultságot, az örömöt…
➡️ A másik kedvencem pedig az amikor a kezelések (cserék) zajlanak, és a térben egy olyan szavakkal leírhatatlan minőség (teresség) jelenik meg, ami magában foglalja a békét, a tudatosságot, a jelenlétet. Eddig ezt sehol máshol nem tapasztaltam se én, se azok, akik részt vettek a képzésen… leírhatatlan…

A Bars tanfolyam egy gyakorlat orinetlált képzés. Ezen a napon megtanulod, hogy pontosan hol és hogyan kell a Bars pontokat érinteni a fejen.

Illetve a gyakorlaton kívül megismerkedsz az Access Consciousness® elméleti alapjaival és azokkal az eszközökkel, amiket később a mindennapokban segítségül tudsz hívni, hogy könnyedebb és örömtelibb legyen az életed.

❓Mi is az az – ACCESS BARS:
Van 32 pont a fejeden, amit ha gyengéden megérintenek, erőfeszítés nélkül el tudod engedni mindazt, ami miatt képtelen vagy az el- és befogadásra, a könnyed teremtésre.

A Bár-ok gyengéd érintésekor feloldódnak az itt tárolt blokkok, negatív hitrendszerek és élmények energetikai lenyomata, melyeket öntudatlanul erre a területre pakoltál, mindez úgy, hogy nem kell újra átélned és bele bonyolódnod a traumákba.

További részletek a Facebook eseményben:

https://www.facebook.com/events/978941215802379/

Mi is az Access Bars ?

“Mi az Access Bars®?
Access Bars®
Eszik vagy isszák?
Aki még nem találkozott az Access Bars® kifejezéssel, joggal kérdezheti: “Eszik vagy isszák?”
Biztosan állíthatom: Egyik sem!
A Bars kezelést több dologhoz is lehetne hasonlítani, de az alábbiak közül egyik sem.
Nem testi gyógyítás, a szó hagyományos értelmében. Nem bioenergia adás, bár energiamozgás folyik. Nem fejmasszázs vagy akupunktúra, pedig pontokat érint a fejen.

Continue reading “Mi is az Access Bars ?”

ThetaHealing Haladó tanfolyam Dénes Margittal

Ezen a tanfolyamon elmélyítjük, gyakoroljuk az Alap tanfolyamon tanultakat.

Újravesszük, gyakoroljuk az ásást.

Dolgozunk félelmeken, neheztelésen, haragon, elutasításon, sajnálkozáson. Minél több negatív, lehúzó élményt, érzelmet elengedünk.

Megtanulunk a létezés különböző síkjaival (rezgéstartományok) dolgozni. Megismerkedünk a különböző síkok feltételrendszereivel, rengeteget tesztelünk és ásunk, felderítendő, hogy melyik síkkal mennyire vagyunk összekötve.

Részletes programleírást ezen a Facebook linken találsz:

https://www.facebook.com/events/736937700062144/

Családállítás-A gyógyulás útja a szereteten át Tulok Ildikóval

Van egy tér, egy gyógyító tér, amit minden családállítás alkalmával létrehozunk.
Ebben a térben óvva, védve és támogatva vagy. A családállítás egy olyan csoportos módszer, amely segít helyreállítani és feloldani azokat a blokkokat, érzelmi fájdalmakat, traumákat, amik megakadályozzák, hogy boldog, kiteljesedett életet éljünk.

Milyen problémákra kérhetsz állítást:
💌 felnőttkori családban elfoglalt helyünk és szerepünk, és az ezekből adódó konfliktusok…
💌 párkapcsolati konfliktusok…
💌évek óta húzódó elengedési folyamat, gyász-szakítás után…
💌 gyermekvesztés…

További információkat ITT olvashatsz.

Hogyan találd meg örömöd örökös forrását?

Emlékszel még arra amikor egészen kicsi gyermekként úgy kacagtál , hogy nem bírtad abbahagyni?

Ugye milyen jó érzés lenne ezt felnőttként újra és újra átélni?!

Amikor az öröm szétfeszíti a mellkasodat és kitör belőled a vég nélküli nevetés?

Nem ez lenne mindennek az értelme?

Nem ezért érdemes élni?

Hát nem ez a legcsodálatosabb dolog az életben?

Választanád-e minden percben az örömöt, ha nálad lenne Aladdin csodalámpája?

Tudod, hogy ez neked egyedül, egy dzsin nélkül is mehet?

Megtanítanád-e ezt a varázslatot gyermekednek?

Kíváncsi lennél rá, hol van elrejtve benned az örömöd forrása?

Kisgyermekként még mindannyian szabadon, félelmek nélkül vagyunk képesek megélni a bennünk lévő felhőtlen örömöt. Az idő múlásával az örömteli pillanatok egyre ritkábbá válnak, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is emlékszünk rá minek tudnánk örülni. Végül, van az a pont, mikor már észre sem vesszük, hogy boldogtalanul, a saját nyomorúságunkba belefásulva élünk és luxuscikként tekintünk az örömteli életre. Álarcokat veszünk fel, szerepeket játszunk, a külvilágban keressük a mulandó, pillanatnyi jó érzéseket, miközben legbelül haldoklunk.

Most képzeld el, hogy újra elkezded felfedezni életed minden területén a saját örömöd benned szunnyadó forrását, és ezt a vég nélkül áradó kellemes érzést, forrásból folyóvá duzzasztva, korlátlanul megoszthatod másokkal is.

Ez az érzés, az a kacagó gyermek, most is ott lakik benned, csak elrejtetted önmagad és a világ elől.

Hogy miért, – hogyan, – és hová, azt az előadásban elmondom neked. Segítek megtalálni ezt az édes, szívmelengető érzést önmagadban, és most már bármikor újra és újra átélheted.

Ha rátalálsz, többé soha senki és semmi nem tudja elvenni tőled!

Hogyan találd meg örömöd örökös forrását?– címmel tartok előadást szeptember 7-én szombaton este 6 órakor, Sárváron a Medi-Hol Boldogságműhelyben. (Árpád utca 17. fszt.1., 11-es kapucsengő)

Gyere, hallgasd meg, és hangolódj rá velem együtt a saját örömöd forrására!

Az előadás maximum 1,5 órás. Belépő nincs, de a részvételhez regisztráció szükséges! /Üzenetbe kérlek írd be, hogy “előadás”/

ITT TUDSZ REGISZTRÁLNI!!!

Várlak sok szeretettel, új nézőponttal és értékes információkkal.

Némedy-Nyul Cecília

Életgyógyász -Párkapcsolati coach-Spirituális Tudatosság tréner

 

Medi-Hol Segítők I. Tematiukus nap

Fejfájás, alvászavar, szorongás, emésztési problémák:
gyakorlatias programmal készültünk, rengeteg hasznos, praktikus információval!

Regisztráció máj. 29. szerdáig!
http://www.medihol.hu/medi-hol-segitok-csoportja/

PROGRAM:

13:30 – Kerekasztal beszélgetés a stresszről

Vezeti: dr. Joó Andrea
üzleti coach, család- és szervezetállító, személyiségtipológus

14:30 – A gyógyfüvek erejével és masszázstechnikával.

Előadás és gyakorlati bemutató (azonnal használhatóan akupunktúrás pontok bemutatása, gyógynövények ismertetése, fejmasszázs)
Vezeti: Vargáné Telefai Tímea
természetgyógyász, fülakupunktúrás addiktológus, akupresszőr, fitoterapeuta, grafológus

15:30 – A stressz spirituális, mentális és lelki okai

Előadó: Némedy-Nyúl Cecília
életgyógyász, párkapcsolati coach, gondolkodásmód tréner

16:30 – Élj boldogan jógával – stressz ellen boldogság!

A jóga hatásai a szervezetre. Hogyan tudunk a szervezetre hatni az ászanákkal, légzőgyakorlatokkal, meditációval és relaxációval.
Vezeti: Bardon Mara
tradícionális jógaoktató

17:30 Stresszoldó meditáció

Stresszoldás meditációval, irányított légzéssel.
Prioritások és tervezés letisztult tudatállapotban.
Vezeti: Hendéné Veres Ildikó
theta healing konzulens

A részvétel regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁCIÓ:
———————–

1. Kattints a Regisztráció gombra!
Írhatsz az info@medihol.hu címre is.

2. Ha 2019. május 29-ig befizeted a regisztrációs díjat,
8.000 Ft helyett 6.000 forintért tudsz részt venni az eseményen.

Ebben az esetben a következő bankszámlára tudsz utalni:
72100282 – 10000276
A közlemény rovatban kérjük tüntesd fel a résztvevő nevét és email címét.

3. Befizetésedről visszaigazoló e-mailt küldünk az általad a megjegyzés rovatban feltüntetett címre.

Várunk sok szeretettel rendezvényünkön!

Medi-Hol Csoport

AZ ÚT! Interaktív előadás válságról, változásról, újrakezdésről! Bazsó Gáborral

Ez az előadás neked szól, ha éppen ott állsz a semmi közepén. Ha éppen nem tudod merre tovább, vagy hogyan tovább. Mindegy miért, de valamiért most keresed azt……a…. a …..igen azt……csak éppen nincs meg a megfelelő szó. Tudod, hogy lépni kell! Tudod, hogy ez így már nem tartható! Gyere el és hallgass meg egy történetet emberről, mélységről, magasságról! Egy olyan útról amit ma úgy nevez a tudomány, hogy mid-life crisis,életközépi válság! Egy olyan helyzetről amiben szinte mindenki érintett volt, van, vagy lesz egyszer. Egy olyan helyzet, ami, ha megéled, akkor átéled!
Gyere el és hallgass meg egy kicsit szubjektív előadást, a hogyan továbbról, A tudomány, és örökölt mintáink tükrében! Arról, hogy valóban nincs olyan, hogy késő! Arról, hogy nem vagy egyedül ezzel a helyzettel. Arról,hogy van megoldás és van segítség. Csak csinálni kell! Megtenni az első lépést, és otthonhagyni a kifogásokat, és a halogatást.
Várlak szeretettel!
Ne hozz magaddal semmit, csak a szándékot, hogy változtatsz az életeden!
Részvételi díj: 2000 Ft
Helyszín: Medi-hol Boldogságműhely Sárvár Árpád u, 17/A fszt. 1.
Ha kérdésed van keress bátran!
Az esemény regisztrációhoz kötött! Regisztrálni itt az eseménynél, vagy:
www.bazsogabor.hu
20/4101239

Game of Life Tanfolyam Dénes Margittal

Az Élet játéka tanfolyam célkitűzése, hogy képessé tegye a ThetaHealing® konzulenseket arra,hogy sikeressé váljanak az életükben és a vállalkozásukban egyaránt.

A 3 napos tanfolyam 7 lépésben vezet végig a céljaid eléréséhez vezető úton, gyakorlatilag megtanít professzionálisan működtetni a Vonzás Törvényét.

A remekül összeállított tematika és munkafüzet segítségével segít felfedni azokat a blokkjaidat, amelyek visszatartanak az önmegvalósítástól.

A tanfolyam 2010-ben jött létre, Hiroyuki Miyazaki (Hiro) a ThetaHealing® japán képviselője dolgozta ki, és Vianna, miután ő is elvégezte a tanfolyamot, olyan pozitív változásokat tapasztalt, hogy felvette a képzést a ThetaHealing® tanfolyamok sorába.
Hiro ThiNK képviselővé válását követően japánban a ThetaHealing 900%-os növekedést ért el 2 év alatt, amivel az egyik legnépszerűbb alternatív gyógyító technikává vált az országban. Hiro korábban 17 évig dolgozott a pénzügyi ágazatban a Wall Streeten, jópár nagyprojektben bizonyítva rátermettségét. A ThetaHealing technikával tériszonya miatt került kapcsolatba, amely egy kezelés után megszűnt. Mindezt egy ejtőernyős tandemugrással ellenőrizte le, majd eldöntötte, hogy meg akarja tanulni a technikát. Elkezdett kollégáinak, korábbi munkatársainak coachingokat tartani és felfedezte, hogy az üzleti sikeresség nagy mértékben összefügg az egyének egyéni gondolataival, azzal, miben hisznek, mit tartanak lehetségesnek stb.
Időközben eldöntötte, hogy főállású ThetaHealer lesz és kitűzte célul az 1 millió dolláros jövedelmet a gyógyító praxisban, amit el is ért. Mindehhez önmagán is a ThetaHealing technikát alkalmazta, majd a tapasztalataiból összeállt ez a képzés.

Szükséges előképzettség: Alap, Haladó, Áss mélyebbre tanfolyamok

Jelentkezési határidő: 2019. május 20.

Ismétlőknek 50% kedvezmény.

Részletek: http://www.anyalelek.hu/thetahealing-game-of-life-az-elet-jateka-tanfolyam/

Gyógyító beszélgetés a lelked gyógyításáért Tulok Ildikóval

Közös gyógyító beszélgetésre hívlak, hogy gyógyuljon a lelked.
Szoktál beszélni az érzéseidről? Arról, hogy mit érzel, mit gondolsz, mi bánt, hogy valami feszít belülről?
Mert nem mered, mert sosem kérdezték, mert azt gondolod senkit sem érdekel, mert félsz hogy nem értenék meg…
Néha egy idegennek könnyebben megnyílunk.
Ebből a célból szeretném létrehozni a gyógyító beszélgetés csoportot, ahol bárki beszélhet a benne kavargó érzésekről, történetekről, amik a lelkét nyomják. Hogy közösen, egymást hallgatva és támogatva tudjunk megnyílni, odafordulni a másik emberhez, hogy együtt vezessük rá arra, hogyan tud más nézőpontból ránézni a saját történetére, hogy benne magában tudjon megszületni a megoldás. 😊❤

Szeretettel várlak a csoportban.❤ A részvételed nem kötelez arra, hogy bármit is elmesélj, ha csak tájékozódnál hogy működik a csoport az is rendben van.
Hozzájárulás 1000.-ft

Kérlek jelezd a részvételi szándékodat üzenetben vagy hívj.
Tulok Ildikó:06-30/947-0469