Amikor majd végre megengeded…

Egyszer eljön annak is az ideje, amikor meg mered engedni magadnak, hogy önostorozás, bűntudat, és bármilyen önbántalmazás nélkül elfogadd azt ami éppen történik veled.

Belátod, hogy bármilyen érzelmi kötelék fűz is valakihez, az életében nem mindig foglalhatod el azt a helyet amit te önmagad számára méltónak gondolnál.

Sokáig próbáltál megtenni mindent, hogy ezt a helyet a másik szívében megtartsd önmagad számára. Sok mindent feladtál, sokszor lemondtál, másról álmodtál, mert azt hitted, hogy számítottál.

A sors azonban valamikor sokkal régebben már elrendeltetett.

Vannak leckék amiket csak akkor vagy képes meglátni, amikor már sokadszor tartja eléd a tükröt az élet. Azt a tükröt amit eddig szándékosan elhomályosítottál. Nem akartad meglátni a valódi képet ami belőle visszanézett rád.

Nem akartad felismerni, hogy a döntéseid semmi másra nem jók, csak arra, hogy folyamatosan bent tartanak az illúzióban amelyről elhitted, hogy az a valóság, amelyben jól érzed magad.

Aztán mégis minden egyre fájdalmasabb.

Az önmagadból hozott áldozat súlyos teherként nehezedik rád, mert megértetted, hogy értelmetlen volt.

Semmit sem kaptál viszonzásképpen, s még a maradék önbecsülésedet is elvesztetted.

Mert azt hitted, majd megtarthatod az annyira áhított szépet és jót, az idilli kapcsolatot, mely nem volt más mint a mélyben kavargó örvény tetején úszkáló papírhajó.

Ahogy a víz egyre többször fröccsent rá, annál inkább vesztette el a tartását, míg egyszer csak egy enyhe hullám a belsejébe hatolt és egy szempillantás alatt a mélybe húzta.

Valahogy így illant el a szemed elől az illúzió fátyla is, mikor megtapasztaltad, hogy ahhoz, hogy fontos legyél bárki másnak nem elég az, hogy kiszolgáld az ő kényelmét. Nem elég, hogy megadd neki azt amit már magad is soknak érzel, mert neki semmi nem lesz elég. Mert nem te vagy az aki a benne lévő űrt képes betölteni bármivel is, pedig ezt próbáltad. Érezted, tudtad, hogy valamit tenned kellene, mert láttad, hogy a saját csónakján már túl sok lyuk tátong. Azt hitted, hogy képes leszel őt ennek ellenére is a felszínen tartani az odaadásoddal, a szolgálatoddal, az önfeláldozásoddal. Azt hitted a te dolgod ezt megtenni, mert ő nem elég erős hozzá.

Mindeközben nem törődtél a saját csónakoddal, hagytad, hogy egyre jobban eláztassa a kavargó víz, mígnem teljesen magával rántotta az örvény.

Benne volt sok érzés, sok fájdalom és bánat, amit most már tovább visz az örvénylő folyó.

Megengeded már, hogy így legyen. Már nem ragaszkodsz és nem kapaszkodsz semmibe és senkibe sem.

Elúszott minden ami már nem kell, hogy az életed része legyen.

Elengeded, mert tudod, hogy helyette csak egy sokkal jobb, sokkal szebb jöhet.

Távol kerülsz mindentől ami nem építi már az életedet.

Elfogadod, hogy az élet másként is működhet, mint ahogy előre eltervezted.

Alázattal elfogadod, hogy a sors nagyobb, s nem tudhatod kinek mi rendeltetett.

Egy dolgod van, hogy a saját életedet tudatosan a saját célod felé tereld, elengedve az érzelmek lehúzó kötelékeit.

Már tudod, hogy képes vagy erre, és ha ezt kell tenned, önmagadért meg is teszed.

Aki valóban szeret, ezen az úton bátran és őszinte emberként mehet csak tovább veled.

A lehúzó érzelmi kötelékektől megszabadulni az életben az egyik legnehezebb feladat. Ha látod már, hogy neked sem megy, keress meg és segítek, hogy elengedd. ITT megtalálsz.

Némedy-Nyul Cecília

Életgyógyász-Párkapcsolati coach-Spirituális Tudatosság tréner