10. Gyerünk tovább…

Mindannyian választottuk a következő hónapra is az InfoBoostokat.
A kvantumtérből érkező személyre szabott információ csomagok életminőség javító hatását folyamatosan érezzük, még ha nem is úgy jelenik meg ahogy várjuk, hanem úgy ahogy az számunkra a legjobb éppen.
Hogy hogyan működik? Nem tudom, de egyre inkább megbizonyosodom róla, hogy a tünetek amikre használom elmúlnak, vagy intenzíven csökkennek.
Nálam ezek olyan, – semmiképpen nem fájdalmas, és nem életbe vágó dolgok, – amiket eddig más alternatív megoldásokkal próbáltam kordában tartani, hogy a komfortérzetemet növeljem, vagy a fülzúgás, amire nincs semmilyen tudományos és nem tudományos hatékony megoldás.
Nem tudom hogyan működik, de én azt sem tudom, hogy a telefonhívás hogyan működik. Mert ez is valami hasonló.
Ha felhívom valakinek a számát ami csak az övé, akkor a hívásom nála fog kicsengeni, mert valahol valakik készítettek egy olyan programot ami alapján ez megvalósul. Nem tudom hogyan, de nem is nagyon érdekel, lényeg, hogy hasznos számomra, ezért használom. Megkönnyíti az életemet, javítja az életminőségemet.
Valami ilyesmi ez is. A személyes azonosítás – szkennelés – következtében testre szabódnak az információk amiket lehívunk a felhőből. Ennyire egyszerű. Akkor is, ha érthetetlen, ha szokatlan, és nem kézzelfogható.
De mennyi minden van a világunkban ami nem kézzel fogható, mégis használjuk, mert hasznosak számunkra.
Mondjuk pl. az eszünk. Ki látta már a saját eszét? Ha megkérdezem tőled van-e eszed, biztos azt mondod, hogy van. Pedig még sosem láttad, nem ismered a mechanizmusát, csak azt tudod, hogy van és a hasznodra válik. És még sorolhatnék sok egyebet, mint a gravitáció, a mágnesesség, stb. stb. Vagy a különféle segítő módszerek, mint pl. a Theta Healing, SVT, Access, stb.
Az, hogy ezeket az információkat már ilyen módon tudják tárolni és továbbítani a kvantum térben, kizárólag annak köszönhető, hogy az informatika most jutott arra a fejlettségi szintre, hogy ezt meg tudja valósítani.
Maga a kvantumgyógyítás már sok-sok éve létezik és működik, csak hordozható gépek, vagy egyéb fizikai helyhez kötött eszközök segítségével.
Ez most egy forradalmi megoldás abban, hogy sehova sem kell elmennünk, a számítógép, vagy telefon, tablet segítségével rá tudunk kapcsolódni a rendszerre, sőt lehetőségünk van 8 hozzátartozónknak jobbá tenni az életét úgy, hogy vele sem vagyunk.
Bár ez a rendszer nem diagnosztizál, és nem gyógyít, mégis számtalan beszámoló és esettanulmány szól arról, hogy hogyan szűntek meg tartós fájdalmak, rossz közérzetet adó tünetek, műtéti utóhatások, hogyan gyorsították fel az InfoBoostok bizonyos betegségek rehabilitációját.
Amit Rita, Krisztina és én is leírtunk tapasztalatként, őszinte és igaz, és a pár napja beállított Fókusz boostom végleg feltette a koronát arra, hogy folytassam a használatát.
Szerintem, még az Öregedésgátlás is hatékony volt abban az 1-2 napban amíg futott. Mintha fiatalabbnak tűnnék 😃 Vagy csak elfogult lennék? 😃 Teljesen mindegy, az számít ahogy érzem magam, mindenféle magyarázkodás nélkül.
A napokban kerültek fel újabb Boostok , év végéig kb. 1000 különféle vitamin, aminósav, gyógynövény, ásványi anyag, stb. információja kerül be a rendszerbe, és juttathatjuk be a szervezetünkbe. Aki ismeri a Bach virágcseppeket, tudja, hogy ott is a növények információját nyerik ki áztatással, vagy napoztatással, és sokszoros alkoholos és vizes higítás után kerül a felhasználóhoz, úgy, hogy azt gondolhatnánk már rég semmi köze nincs az adott virághoz. Mégis csodálatos dolog, és nagyon sokan alkalmazzák.
Az kvantum tér információi mindenképpen eljutnak hozzánk, energia formájában, merthogy mi is energiából vagyunk. A testünk a bőrünkön, szemünkön, fülünkön és a meridián pontokon keresztül gyűjti be az információt, és hasznosítja az életműködésünkhöz.
Most ez az információ továbbítás személyre szabható, és specifikus tünetekre meghatározható, és lekérhető a Kvantum Patikából pont úgy, ahogy felhívunk valakit a saját telefonszámát használva.
Ha ennél bővebben is érdekelne a működése, mert éppen elég megoldandó feladat van benned, vagy a családban, akkor lehetőséged van további információs anyagokhoz hozzájutni, sőt anyagi bevételi forrásként is hasznosítani.
Hogyan tudnád akár már az első hónapban is díjmentesen használni?
Tegyél fel egy kérdést magadnak: Mi kellene ahhoz, hogy ez kiderüljön?
Sokat nem kell gondolkodni rajta, csak írj rám és mindent elárulok.. 🙂
…. és ha feljönnek benned érdekes gondolatok, talán ítéletek, csak tedd fel magadnak a kérdést: Kihez tartozik ez?
Biztos lehetsz benn, hogy nem a tiéd, valahol valakitől hallottad, és igazzá tetted. 😃
Ma ezt volt nekem “könnyű” megosztani veletek. 😃
Legyen csodás napotok!
Szeretettel:❤️🌞💫
Cecília